Leállt az egyik paksi reaktorblokk
A paksi atomerőmű négy blokkja közül az egyik leállt, írja az atomerőmű közleményére hivatkozva a Reuters.
A paksi atomerőmű négy blokkja közül az egyik leállt, írja az atomerőmű közleményére hivatkozva a Reuters.
Az éghajlatváltozás megfékezése nincs azon a pályán, ami szükséges lenne, a világ széndioxid-kibocsátását nullára kell csökkenteni, ahhoz viszont forradalmian új technológiai megközelítésekre lenne szükségünk, mondta el a Portfolio-nak Varró László, a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) vezető közgazdásza, aki szerint, ha jönnek a robotautók, olyan üzleti modellek fognak megjelenni, amin ma még csak nevetünk, Varró például az ingjeit Párizsból Budapestre fogja küldeni vasaltatni, ha lesz majd jól működő robottaxi szolgáltatás. Az elektromos autók drámaian terjednek, ez azonban nem jelenti azt, hogy az olajnak egyik napról a másikra vége lenne, a megújulók viszont ezzel párhuzamosan gyakorlatilag minden forgatókönyv alapján előretörnek majd, reális szcenárió, hogy 2040-ben nyaranta Magyarországon termelt napenergiával fognak vizet pumpálni az erdélyi havasokban létesült tárolós vízerőművekbe, amelyet esténként fogunk visszaimportálni. Robottaxikról, elektromos autókról, a jövő energiarendszeréről, a kőolaj és a nagy olajtársaságok sorsáról, az új technológiákról és az Amazonhoz hasonló új szereplők energetikai debütálásáról, Paks 2-ről és Magyarország optimális energiaellátásáról beszélgettünk Varró Lászlóval.
Jó hír, hogy a paksi atomerőmű-bővítés műszaki tervét el tudtuk fogadni – emelte ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az Alekszej Lihacsovval, a Roszatom vezérigazgatójával kedden Moszkvában folytatott tárgyalása után.
Érvénytelen lett a Paks 2 biztonságos működését felügyelő, az úgynevezett irányítástechnikáról szóló 100 milliárdos tender- szúrta ki a Direkt36.
A klímavédelmi célkitűzéseket Magyarország is támogatja, de ezeket csak úgy tudja kielégíteni, ha megépíti az atomerőmű két új blokkját - mutatott rá Süli János tárca nélküli miniszter a 30. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor energiabiztonságról szóló csütörtöki pódiumbeszélgetésén.
Jövő év júliusáig kell Paks II vezetésének beadnia a paksi bővítés létesítési engedélyeztetési kérelmét - tudta meg a Népszava.A földmunkákat viszont az engedélyek nélkül is elkezdenék, annak ellenére, hogy sok a bizonytalanság, sőt, egyes vélemények szerint elképzelhető, hogy a beruházás meg sem valósul végül.
A magyar energiaellátás jövőjét alapvetően érintő kérdésekről is tárgyalhat Vlagyimir Putyin és Orbán Viktor magyar kormányfő az orosz elnök lapértesülések szerint október végén esedékes újabb budapesti látogatása alkalmával. A találkozó eredménye befolyásolhatja egyebek mellett a Magyarország által importált orosz gáz árát, de a Paksi Atomerőmű bővítési projektjében, annak ütemezésében és az orosz hitel törlesztésének feltételeiben is érdemi változást hozhat.
Több egymástól független forrásból úgy értesült a Népszava, hogy ősszel ismét Magyarországra látogat Vlagyimir Putyin orosz elnök és tudomása szerint várhatóan október 30-án találkozik személyesen Orbán Viktor kormányfővel.
Paks II. lehet a záloga az olcsó áramáraknak, és alacsony széndioxid kibocsátásnak. A Magyar Nemzet készített interjút Süli Jánossal, a paksi atomerőmű két új blokkja tervezéséért, megépítéséért és üzembe helyezéséért felelős tárca nélküli miniszterrel.
A paksi atomerőmű bővítése és üzemeltetése lehet a magyar-cseh gazdasági együttműködés újabb nagy lehetősége - mondta Süli János, a paksi beruházásért felelős tárca nélküli miniszter a Budapesten tartott magyar-cseh üzleti fórumon szerdán. Karel Havlicek cseh ipari és kereskedelmi miniszter sürgette a V4-államok közös fellépését az atomerőművek érdekében, és hozzátette, hogy várhatóan Lengyelország is egyre inkább a nukleáris energia felé fordul a szénerőművek helyett.
Március közepén 9,66 milliárd forintot fizetett ki a Paks II. Zrt. az orosz fővállalkozónak a készülő atomerőmű számláira; ebből 7,8 milliárd forintot az orosz állami hitelből fedezett a magyar állam - írja a Világgazdaság.
Paks II. Akadémia elnevezéssel két féléves atomerőmű-üzemeltetési szakmérnöki képzés indul ősztől hat magyar egyetemen; az első megállapodást hétfőn írta alá Paks II. Atomerőmű Zrt. vezérigazgatója a Pécsi Tudományegyetemmel (PTE) a baranyai megyeszékhelyen.
Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap a Karmelita kolostorban fogadta Alekszej Lihacsovot, a Roszatom orosz atomenergetikai konszern vezérigazgatóját - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
A paksi atomerőmű bővítésére való felkészülést szolgáló együttműködési megállapodást írt alá csütörtökön az atomerőmű két új blokkjának tervezéséért, megépítéséért és üzembe helyezéséért felelős tárca nélküli miniszter Szekszárd polgármesterével a tolnai megyeszékhelyen.
A paksi bővítésről kötött megvalósítási szerződés aláírásakor és ma sem felel meg a hatályos magyar törvények egy részének- mondta Jávor Benedek európai parlamenti képviselő (Párbeszéd) a Legfőbb Ügyészség előtt tartott sajtótájékoztatóján, aki ezért az ügyészséghez és az Európai Bizottsághoz fordul.
A Roszatom dolgozik a Paks II. beruházás létesítési engedélyének megszerzéséhez szükséges tervdokumentáció elkészítésén - mondta Kirill Komarov, a Roszatom első vezérigazgató helyettese kedden Szocsiban, a Atomexpo 2019. nemzetközi atomenergetikai fórum és kiállítás záró sajtótájékoztatóján újságírói kérdésre.
Folyik a kiegészítő hűtési formák kidolgozása - árulta el a Világgazdaság érdeklődésére Kovács Pál, a paksi kapacitás fenntartásáért felelős államtitkár a Szocsiban rendezett Atomexpón.
A létesítési engedélykérelem beadásának pontos dátumát az erőforrások és a dokumentáció minőségétől függően lehet majd megmondani - mondta Kovács Pál, a Paksi Atomerőmű kapacitásának fenntartásáért felelős államtitkár.
A kormány kivonta a közbeszerzési tilalom hatálya alól az Országos Atomenergia Hivatalt (OAH).
A Paks II. Zrt. közzétette honlapján a paksi atomerőmű kapacitásfenntartó beruházására vonatkozó fővállalkozói szerződést.
Készek a gazdasági válaszlépésekre a büntetővámok miatt.
Három szabályozóhatóság vizsgálja a terveket.
Az orosz-ukrán háború miatt átalakul a szervezet.
Egyebek mellett erről szólt a Hype legújabb adása.
Tardos Gergelyt, az OTP Bank elemzési központjának igazgatóját kérdeztük.
Simák Pál a Portfolio Checklistnek nyilatkozott a Hitelezés 2024 konferencián.